Szabadszállás Város

Hírmondó Online Friss

Tájékoztató a „Nyári diákmunka" központi munkaerőpiaci program indításáról

  1. A programindítás indokai

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésre a 2013-2016-os években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka" program tapasztalatait felhasználva a 2017. évben ismét meghirdetésre kerül a program.

2013-ban közel 16 ezer, 2014-ben 24,5 ezer, 2015-ben 27,4 ezer, 2016-ban 26,2 ezer nappali tagozatos diák nyári foglalkoztatását támogattuk a programmal.

  1. évben 25-30 ezer fő diák - változó időtartamú - foglalkoztatása várható a program keretein belül.
  2. A program célja

A program ennek megfelelően - prevenciós jelleggel - már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A program továbbá lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is.

  • A program célcsoportja

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik: 16 - 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,

  • közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
  • foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet.

  1. A program elemei
    1. Munkaerőpiaci szolgáltatások

A járási (fővárosi kerületi) hivatal foglalkoztatási osztálya a program keretében a közvetítést kérőként regisztrált diákok számára általános és a helyi sajátosságokra is kitérő munkaerő­piaci információt nyújt. Ezt követően a beérkezett munkaerőigények alapján az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével munkaközvetítést végez a legoptimálisabb elhelyezés érdekében.

  1. A foglalkoztatást elősegítő bérköltség támogatás

A programban a diákok csak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak, ennek megfelelően támogatás is csak munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz nyújtható.

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszony keretében történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-a kerül megtérítésre.

A program keretében legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 120.750 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 95.625 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

  1. A támogatás időtartama

A program 2017. június 19-től 2017. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni csak a 2017. július 1. - 2017. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.

Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.

  1. A program megvalósítója

A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.

  • A program forrása, költsége

A program keretében nyújtott támogatások forrását a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2017. évi központi kerete terhére. A program összköltsége 2,3 Mrd Ft.

  • A programtól várt eredmények

A program elsősorban preventív jelleggel kerül indításra, kifejezetten csak a nyári időszakra. Várt eredmény: a fiatalok korai munkatapasztalathoz juttatása, munkajövedelem szerzés biztosítása, a munkasiker révén a jövőbeli inaktivitás megelőzése.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a területileg illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál érhető el.

Nemzetgazdasági Minisztérium

Tisztelt Önkormányzat!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az NHKV Zrt. fizetési felszólítást küldött ki a lakosság részére. A számlázást 2016.04.01-el nem az Izsák-Kom Nonprofit Kft. végzi, hanem az Nhkv Zrt. Megkérjük a Tisztelt Önkormányzatot, hogy ha lehetséges tájékoztassák a lakosokat erről.

Az NHKV Zrt. elérhetőségei:

Telefonszám: 06-1-999-64-64, e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., postacím: 1300 Budapest, Pf.: 333.

Megértésüket és együttműködésüket előre is megköszönjük.

Tisztelettel:

Izsák-Kom Nonprofit Kft.

6070 Izsák, Vadas dűlő 0394/6.

Tel: 30/2788214

 

Időjárás

Látogatók

1.png2.png2.png7.png0.png8.png1.png
  • IP Címed: 3.144.42.196
  • Böngésző: Unknown
  • Verzió:
  • Op. rendszer: Unknown

Cookie "Süti" tájékoztató

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. “cookie”-kat vagy “sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az “Elfogadom” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.