Szabadszállás Város

 

hun.png

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Sajtóközlemény

Folytatódnak a „Földet gazdáknak!” program árverései Bács-Kiskun megyében

A „Földet gazdáknak!” program 2016. évben eddig meghirdetett földárveréseit kettő részre lehet bontani. Egyrészt az előző földárveréskor eredménytelen árverésekre, ezeknek az újbóli kiírására 2016. március 2-8 között kerül sor, az új földrészletek árverései pedig 2016. március 16-30 között zajlanak le a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében. 

Március 2-8 között 1795 ha kerül árverésre 2,4 milliárd Ft-os kikiáltási áron. Március 16-30 között 1803 ha került meghirdetésre 2,2 milliárd Ft-os kikiáltási áron.

A délelőtt megtartásra kerülő árverések regisztrációja 8 órakor, a délután megtartásra kerülő árverések regisztrációja 13 órakor történik. Ezen időpontokra történő késedelmes megjelenés az árverési eljárásból való kizárást vonja maga után. A regisztráció befejezése után közvetlen kezdődnek az árverések, és folyamatosan kerülnek lebonyolításra.

A licitálási szabályok nem változtak. A regisztráció során ellenőrzésre kerülnek az árveréshez szükséges, 30 napnál nem régebbi igazolások, nyilatkozatok, melyek a következők:

-        tulajdonszerzési képesség fennállásáról szóló igazolás, melyet a kormányhivatal földhivatali főosztálya ad ki

-        földműves nyilvántartásról a járási földhivatal igazolása

-        az illetékes jegyző által kiállított igazolás a helyben lakásról

-        különböző nyilatkozatok

    -        árverési biztosíték megfizetése előző munkanap 12 óráig beérkezőleg

(Az utalás közlemény rovatában kötelezően fel kell tüntetni az árverező nevét és adóazonosító jelét. Bármely két adat hiánya az árverésből való kizárást vonja maga után. A közlemény rovatban egyéb adatot feltüntetni nem lehet.)

-        Az azonosíthatóság érdekében, az árverésre hozzák magukkal személyes okmányaikat (személyi igazolvány, lakcím kártya, adókártya)

-        jogi képviselet kötelező 

A hirdetmények a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján (www.nfa.hu), és a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal honlapjain (www.kormanyhivatal.hu/hu/bacs-kiskun és www.bkmkh.hu) találhatók meg, továbbá kifüggesztés útján az NFA megyei kirendeltségeinél, az árverés helye szerinti épületben, valamint az értékesítésre kerülő földrészlet fekvése szerint illetékes (közös) önkormányzati hivatalok hivatali helyiségeiben részletesen is megismerhetők. 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal) 

 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Kormánymegbízotti Kabinet
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.
tel.: 76/513-713, fax: 76/513-703, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Időjárás

Látogatók

1.png3.png2.png6.png2.png5.png0.png
  • IP Címed: 34.239.150.167
  • Böngésző: Unknown
  • Verzió:
  • Op. rendszer: Unknown

Cookie "Süti" tájékoztató

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. “cookie”-kat vagy “sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az “Elfogadom” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.